Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Miután életbe lép a megállapodás, a határsáv 30 kilométeres körzetében élők járhatnak át dolgozni a túloldalra.
Újra lehetővé válik az ingázás a magyar–román határon azoknak, akik a határ másik oldalán dolgoznak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán. A két ország határán élő közösségek élete szorosan összekapcsolódik egymással – magyarázta a miniszter –, sokan járnak munkába a határ túloldalára, és
"nekünk az emberek egészségének megvédése mellett az is feladatunk, hogy a gazdaság működőképességét a lehető legjobban megvédjük".
A kormány ezért azt a döntést hozta, hogy a magyar–osztrák és a magyar–szlovák együttműködéshez hasonlóan, Romániával is létrehozzák az ingázók helyzetét megoldó eljárást. A külügyminiszter elmondta: a két rendőrfőkapitány a lehető leggyorsabban megállapodik, hogy mikor léptethetik életbe ezt a megállapodást és mely határátkelőhelyeken lesz érvényes. Az ingázás azok számára lesz nyitott lehetőség, akik a határsáv 30 kilométeres körzetében élnek valamelyik országban, és a határ túloldalán dolgoznak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.