Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A két megyében eddig kb. 3,5 millió állatot öltek le, ebből preventív céllal mintegy 870 ezret.
Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenza korábban világjárványt okozó H5N8 típusát Bács-Kiskun és Csongrád megyében – közölte az országos főállatorvos hétfőn. Bognár Lajos szerint a madárinfluenza vírusfertőzésben érintett 226 Bács-Kiskun és Csongrád megyei gazdaságban mintegy 3,5 millió állatot öltek le, ebből preventív céllal mintegy 870 ezret. Bács-Kiskun megyében a vírus terjedésének megakadályozása érdekében csökkenteni kellett az állománysűrűséget – tette hozzá.
A főállatorvos szerint az állattartók közvetlen kára több milliárd forint.
Bognár Lajos hangsúlyozta: a két megye közül Bács-Kiskunban a hatalmas állománysűrűség miatt okoz nagyobb károkat a madárinfluenza. "Az állattartó telepek itt szinte egymást érik, így ha a megyében megjelenik a betegség, szinte lehetetlen megállítani – fogalmazott. – A gyors terjedésnek az utóbbi időszak szeles, gyakran viharos időjárása is kedvezett."
Bognár arról is beszélt, hogy a telepek felszámolása az állategészségügyi hatóság által elrendelt állatjárványügyi intézkedés, ezért alapelvként kártalanítás illeti meg a gazdálkodókat. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat. "Az eljáró hatóság több esetben állapított meg szabálytalanságokat, ezért a járási hivatalnak többeket ki kellett zárnia a kártalanításból. Az érintett állattartók jellemzően a baromfik kötelező zártan tartásának szabályát sértették meg" – tette hozzá. Emlékeztetett, ez év januárjában Komárom-Esztergom, majd két nap múlva Hajdú-Bihar megye egy-egy állattartó telepén is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét. Gyors reagálással és szakszerű intézkedésekkel azonban sikerült helyhez kötni és megakadályozni a vírus továbbterjedését.
Az országos főállatorvos kiemelte, hasonlóan más európai országokhoz, nagy valószínűséggel a madárinfluenzavírus-fertőzést Magyarországon is a vándorló vadmadarak okozták. Az általuk terjesztett kórokozók a baromfitartó telepekre bejutva megbetegítették az állatokat, és onnan kiindulva vette kezdetét a gazdaságok közötti terjedés.
Bognár Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy januárban elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását az egész országra. Ez az intézkedés éppen a vadmadarakkal történő fertőzés lehetőségét kívánta megakadályozni, a veszélyt csökkenteni. Emlékeztetett rá, hogy a 3/2017. számú országos főállatorvosi utasításában meghatározott baromfitartásra vonatkozó járványvédelmi minimumfeltételek betartása továbbra is kötelező.
Az országos főállatorvos elmondta: mint a koronavírus esetében, a madárinfluenza esetében sem lehet pontosan meghatározni a járvány végét. Bízik azonban abban, hogy a szakszerű intézkedések mellett az időjárási tényezők is hozzájárulnak a madárinfluenza-járvány elleni küzdelemhez, ugyanis a meleg időjárás nem kedvez a vírus terjedésének. A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2016-2017-ben kellett megküzdeni a betegséggel.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.