Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A lakosság viszonylag sok eurót vett, mikor 345 forinton volt az árfolyam, és sok pénz került a bankszámlákra.
A háztartások értékpapír-állománya csökkent a hetedik hónapban, ami annak volt köszönhető, hogy mintegy 65 milliárd forintnyi értékpapírt adtak el a piacon úgy, hogy nem vásároltak helyette mást – írja a Napi.hu a jegybank által nyilvánosságra hozott adatok alapján. A pénz részben a betétszámlákon landolhatott, amelyek viszonylag nagy összeggel, csaknem 156 milliárd forinttal gyarapodtak.
A lakossági értékpapírpiac vesztese júliusban az állampapír lett. Ez nem meglepő, a hetedik hónapban ugyanis csaknem 500 milliárd forintnyi hosszú lakossági állampapír járt le a folyamatosan cserélődő Egyéves Magyar Állampapírok mellett. Ezek döntő része ugyan intézményi befektetőknél volt, amelyek nem vásárolhattak újabbakat helyettük, de az MNB adatai szerint a kisbefektetők is más helyet kerestek a pénzüknek.
A háztartások ugyanis júliusban több mint 102 milliárd forintnyi állampapírt váltottak vissza, amiből 40 milliárd hosszú lejáratú kötvény volt. Rövid lejáratú kötvényből ennél is többet, bő 65 milliárdnyit váltottak vissza, az egyetlen állampapír, ami jól fogyott, a devizakötvény volt. 345 forint alatti euró mellett abból is bespájzolt a lakosság újabb 3,2 milliárd forintnyit. Ennek köszönhetően a háztartások teljes magyar állampapír-állománya 9580 forintra csökkent július végére.
A lakosság a 345 forint körüli szintre süllyedő euró-forint kurzus idején több mint 45 milliárd forint értékben vett külföldi fizetőeszközt. Ebből persze sokan a nyaralást is finanszírozhatták, akik végül mégsem maradtak Magyarországon.
Márpedig az államnak nagy szüksége van rá, hogy minél több állampapírt vásároljon a lakosság. A Pénzügyminisztérium a járványügyi készültségek fenntartása, valamint újabb gazdaságvédelmi intézkedések miatt augusztus végén módosította az államháztartási hiánycélt, a tárca bejelentése szerint a költségvetési hiány a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) is megváltoztatta az idei finanszírozási tervét, 1710 milliárd forinttal 1890 milliárd forintról 3600 milliárd forintra emelte az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiányára vonatkozó előrejelzését.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.