Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ennyiből persze még nem tanul meg minden gyermek.
A kormány egyetért a „Minden gyermek tanuljon meg úszni!” kormányzati célkitűzéssel – derül ki a Magyar Közlöny csütörtök esti kiadásából. A saját célkitűzésével egyetértő kormány ezt a Magyar Úszó Szövetség úgynevezett Úszónemzet Programjával összhangban kívánja megvalósítani.
Az alprogram az óvodai nagycsoportosok, illeve az általános iskolai alsó tagozatosok úszásoktatását tűzi ki célul.
A most közzétett intézkedés szerint a 2020-21-es tanévben Budapest XXII. kerületében, Debrecenben, Móron és Tokajban vezetik be az alprogramot, a második félévben. Egyelőre tehát nem minden gyereket tanítanak meg úszni.
A négy helyszín ellátásához a Pénzügyminisztérium 198 millió forintot biztosít, „sporttevékenység támogatása” jogcímen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Orbán Viktor jóslataiban csalódtak Kárpátalján, miután az oroszok rakétázni kezdték a magyarlakta vidéket. Mit gyártottak a lerombolt üzemben? Hogyan élte túl a támadást az óvóhelyre rohanó munkás? Mekkora a pusztítás mértéke? Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
A honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A Barátság-olajvezetéket ért ukrán támadás adta az apropót.