Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A második negyedévhez képest 33,1 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság. A nehéz része a válságkezelésnek ez után jön, de Trump újraválasztási kampányát így is komolyan meglökheti a mostani jó adat.
Amióta mérik az amerikai GDP-t, soha nem nőtt még negyedéves szinten ekkorát a mutató: már az is rekord lett volna, hogy éves mértékre átszámítva 31 százalékos növekedést vártak az elemzők, de végül 33,1 százalékos lett az emelkedés.
A rekord oka egyértelmű: a második negyedévben komoly lezárások voltak a koronavírus-járvány miatt, a harmadikra viszont ezek nagy részét feloldották. A gazdaság még így is elmarad 3,5 százalékkal a 2019 végitől, akkora volt a második negyedévben a zuhanás.
Michelle Meyer, a Bank of America közgazdásza a The New York Timesnak nyilatkozva arra figyelmeztetett:
eddig tartott a mélypont utáni visszapattanás, a kemény munka most következik.
Az újonnan munkanélküli-segélyért folyamodók száma már csak kevéssel csökken tovább, és az is kiderült, hogy az ipari termelés szeptemberben visszaesett. A legtöbb elemző szerint a negyedik negyedévben ismét visszaeshet a GDP. Ez azonban csak később lesz probléma, kevesebb mint egy héttel az elnökválasztás előtt egy ekkora negyedéves növekedésről szóló hír mindenképp jól jön Donald Trumpnak, aki már ez előtt is arra építette fel a kampányát, hogy a gazdaság jól teljesít.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.