Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy ideig még külön brand alatt működik a Budapest Bank, az MKB és a Takarék Csoport központi cége, az MTB, de mostantól már egy cég alá tartoznak.
Megkezdte tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt., miután a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoport központi bankja, az MTB Zrt. meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket apportálták a Magyar Bankholdingba – közölte a cég.
Ezzel Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jött létre – áll a közleményben. A magyar állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB eddigi közvetlen tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB eddigi közvetlen tulajdonosai pedig 37,69 százalék tulajdonrésszel rendelkeznek - áll a közleményben.
A Budapest Bank, az MKB és az MTB egyelőre megőrzi önálló jogi státuszát, és külön brand alatt működik egy ideig. Mint írták, a pénzügyi holdingtársaság ezek után prudenciális kontroll és csoportirányítási funkciókat lát el a három bankcsoport felett, megtervezi és levezényli a bankok működését optimalizáló fúziós folyamatot. A részletes fúziós ütemterv és az üzleti stratégia kidolgozása 2021-ben történik meg.
A Magyar Bankholding igazgatósági elnöke Barna Zsolt, a vezérigazgató pedig Vida József. Az igazgatóság tagjai rajtuk kívül Balog Ádám, Lélfai Koppány, valamint Tajthy Attila.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.