Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Több mint 300 milliárd forintot osztott szét az éjszaka a kormány, a járvány gazdasági kárainak enyhítésére szánt keretből a Budai Várnegyed felújítására megy a legtöbb pénz, a lakástámogatásokra és a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokra szánt összegből a sportegyesületeket segítik.
300 milliárd forintnál is többet mozgatott meg a kormány a költségvetésben. A legnagyobb tétel az, hogy újabb 261 milliárd forintot vettek ki papíron a Gazdaságvédelmi Alapból – vette észre az Mfor az erről az éjjel megjelent kormányhatározatot. A járvány hatásainak kezelésére létrehozott alap valójában már régen kiürült, így a mostani költekezés a költségvetési hiányt növeli.
A legnagyobb összeget, 73,6 milliárd forintot a Nemzeti Hauszmann tervre, azaz a budai várnegyed rekonstrukciójára költik el. A második legnagyobb tétel, 40 milliárd forint az Eximbank tőkeemelésére megy el.
Vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére 22,1 milliárd forintot szánnak – ennek legalább van köze a járványhoz és a válsághoz, hiszen ezekben a hónapokban megcsappan a vasúti árbevétel. A Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség beruházásaira 20,4 milliárd forintot szánt a kormány.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda turisztikai fejlesztési céljaira 12,8 milliárd forintot adtak. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is kapott 9,5 milliárd forintot beruházásokra. A Debrecen 2030 koncepcióra 5 milliárd forint jutott. 3-3 milliárd forintot szántak az egyetemeknek, valamint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatására.
Emellett további 40,4 milliárd forint átcsoportosításáról döntöttek. Ezt a pénzt nem a Gazdaságvédelmi Alapból veszik el, hanem
21,8 milliárd forinttal csökken a lakástámogatásokra szánt összeg, 18 milliárddal a szociálpolitikai menetdíj-támogatások kerete. Ezekből a pénzekből 10 milliárd forintot adnak a sportakadémiák támogatására, 3,5 milliárdot a kiemelt sportegyesületek működésének támogatására, 3,4 milliárdot pedig az ő sportlétesítményeik fenntartására és üzemeltetésére.
De a Bethlen Gábor Alap is kapott ebből a pénzből 5,4 milliárd forintot, a külképviseletek igazgatására 3,8, a felsőoktatás speciális feladataira 2,8, Budapest és az agglomeráció fejlesztési céljaira pedig 2,5 milliárd forintot adtak innen.
A központi tartalékokból is kikerült 1,9 milliárd forint, ebből több mint 1 milliárd forintot a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra szánják.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.