Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az árfolyamnyereség nélkül vastagon veszteséges lett volna a jegybank.
286,1 milliárd forintos eredménye keletkezett az Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a gyenge forintárfolyamból – írja a jegybank éves jelentése nyomán a Portfolio.hu. Árfolyamnyereség nélkül 41,3 milliárd forintos mínuszba került volna 2020 végére az MNB, így viszont 255 milliárdos nyereséggel zárta az évet.
A lap szerint 2020-ban az árfolyamváltozást leszámítva minden soron romlott a jegybank éves eredménye, vagyis – az utóbbi évekhez hasonlóan – a jelentős átváltás nélkül vastagon veszteséges lett volna az MNB. Sőt, mint írják,
Az árfolyameredmény nélkül 2016 óta a legalacsonyabb lenne a jegybank profitja.
A tavalyinál magasabb árfolyameredményre 2014 óta nem volt példa, akkor a jegybanki alapítványok feltőkésítésére ment az így elért nyereség. A tavalyi 255 milliárdból a költségvetésbe fizetnek be 250 milliárd forintot, osztalékként.
Az árfolyamnyereségnek van még egy érdekes vetülete – jegyzi meg a Portfolio –: a túl erős forint már veszteséget jelentene a jegybanknak.
A jegybank működési költsége 2020-ban 48 milliárd forint volt, ami ugyan 2,5 százalékkal elmaradt a tervtől, viszont majdnem 15 százalékkal meghaladta a 2019-es szintet. A növekedés főleg az igazgatóság által jóváhagyott kommunikációs költségeknél jelentkezett a beszámoló szerint.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.