Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A bulvárlap értesülései szerint Tóth Csaba és fia vagyonát is zár alá vették.
Bűnszervezetben elkövetett, 800 millió forintos költségvetési csalással gyanúsítják a futballmeccsek biztosításáról elhíresült Tóth Csabát – írta a Blikk. A férfit hétfő hajnalban vették őrizetbe.
A bulvárlap azt írja, Tóth és fia vagyonát is zár alá vették.
Úgy tudni, hogy rendőrök vitték el a váci székhelyű NBH Vagyonvédelmi Kft. ügyvezetőjét is. Ezzel a céggel dolgozott Tóth. A kft. 2019-ben 706 millió forintos árbevételt ért el, amellyel csaknem megtriplázta 2018-as bevételét. A cégnek voltak megbízásai a váci önkormányzattól, valamint a gödi Samsung-gyártól is.
A gyanú szerint a kft.-nél nem fizették be az adókat és a járulékokat az alkalmazott biztonsági emberek után.
A Blikk megszólaltatta Tóth egyik barátját is, aki névtelenül nyilatkozva arról beszélt, hogy a férfi nem tudhatott erről, semmi köze az ügyhöz, és szerinte hazugvizsgálatnak is alávetné magát.
Tóth Csaba a Ferencváros biztonsági főnöke volt korábban, illetve az ő vezetésével foglalták el a biztonságiak 2016-ban a Városligetben a terület átépítése ellen tiltakozó ligetvédők táborát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.