Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A posta nem kézbesít több napilapot, és jön az uniós oltási igazolvány.
Módosulnak a vállalkozásokat és webáruházakat érintő szabályok most csütörtöktől, emellett olyan változások is jönnek, amelyek mindannyiunk életére hatással lesznek – vezeti fel a július 1-től életbe lépő újdonságokat az Mfor.hu.
Egyrészt július első napján lép hatályba Magyarországon az európai uniós zöld útlevél, amelyről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt a múlt héten. Az útlevél papíralapon a kormányablakokban lesz átvehető, elektronikusan pedig az ügyfélkapuból lehet majd kinyomtatni. Az uniós engedéllyel egyelőre nem rendelkező kínai és orosz vakcinák elfogadása egyelőre tagállamok közötti megállapodás kérdése marad.
Az Mfor szerint az NHP Hajrá! program kivezetését ellensúlyozandó, július 1-jétől négy új konstrukciót vehetnek igénybe a vállalkozások. Elérhető lesz többek közt a Széchenyi folyószámlahitel Go!, amely kétéves, 0,1 százalékos fix kamatozású, legfeljebb százmillió forintos hitelkeretet biztosíthat a gazdasági szereplőknek.
Július 1-jétől életbe lépnek az e-kereskedelmet, így a webáruházakat érintő új áfaszabályok is. Ezek értelmében a határon átnyúló, elsősorban magánszemély részére értékesített termékek esetében az áfát szinte minden esetben a vevő helye szerinti tagállamban kell megfizetni, az ott érvényes áfa-mértékkel. A következő hónaptól kezdve megszűnik az Európai Unión kívülről érkező, 22 eurót meg nem haladó értékű áruk áfamentessége is.
Július 1-jétől a posta megszünteti a napilapok kézbesítését.
A nyugellátással kapcsolatban is lesznek változások. Ilyen többek között, hogy a nyugdíjtörvény eddig úgy rendelkezett, a megállapított nyugellátásról nem lehet lemondani. Július 1-jétől ez módosul, az új előírás szerint a megállapított nyugellátásról – a kivételes nyugellátás kivételével – a megállapító határozat véglegessé válását követő 15. napot követően nem lehet lemondani.
Július 1-től életbe lép az egyszer használatos műanyagokat tiltó rendelet, aminek értelmében több terméket is kivezetnek. Ezek közé tartoznak például a műanyag szívószálak, a fülpiszkálók és a léggömbök pálcikái is.
Szintén júliustól érvényes módosítás, hogy a korábbinál szélesebb termékkörnél lesz kötelező használati útmutató. Az esetek többségében viszont azt elegendő lesz online formában hozzáférhetővé tenni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.