Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A népszerű virtuális pénztárcaként működő app új babérokra tör.
Bővíti szolgáltatásait a Revolut: már szállást is foglalhatunk az alkalmazáson keresztül – jelentette be kedden a brit cég. A virtuális pénztárcaként működő alkalmazás ezzel a lépéssel telítettnek tűnő piacra törne be: még úgy sem lesz könnyű dolguk a Booking Holdinggal, vagy a TripAdvisorral szemben, hogy közel 16 millió felhasználójuk van.
A fintech cég előnyt is kínál azoknak, akik az alkalmazáson keresztül foglalnák le nyaralásukat: tíz százalék kedvezményt ígérnek ügyfeleiknek. A szolgáltatás azonban egyelőre még nem lesz elérhető mindenhol: Angliában tesztelik, csak ezt követően teszik elérhetővé Európában és Amerikában is.
A Revolut értékét nemrégiben 33 milliárd dollárra mérték – emelte ki a 444.hu hozzátéve, hogy így az app mögött álló londoni székhelyű startup az Egyesült Királyság legértékesebb cégévé vált. Az app azzal tett szert komoly hírnévre és népszerűségre, hogy elengedi a tranzakciós költséget a pénzmozgások után. Az app azonban már régen nem csak digitális pénztárca: lehet benne már részvényekkel és bitcoinnal is kereskedni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.