Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Ipari parkok fejlesztését és a gyárak kiszolgálását segíti a kormány, megpróbálnak még több magasan képzett dolgozót az országba csábítani, de a MotoGP-pálya építésének felgyorsítását is a gazdasági élet újraindítására szolgáló döntések közé sorolták be.
Nyolc újabb döntést hozott a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azzal indokolta mindezt, hogy a befektetők ide csábítása pörgetheti a gazdaságot. Még azt is hozzátette, hogy az így érkező befektetőkre van szükség az idei 5,5 százalékos GDP-növekedéshez, ami után adóvisszatérítés járhat a családosoknak – valójában hacsak nem lesz teljes katasztrófa az év hátralévő részében, az 5,5 százalékos növekedés tavalyhoz képest gond nélkül meglesz, bármi történjen.
Július közepén Szijjártó már tett hasonló bejelentést, akkor a közbeszerzések felgyorsítása, a mikrovállalkozásoknak kiírt hitel lehetősége és az EU-n kívüli dolgozók arányának növelése volt az igazán fontos döntés. Ezúttal nyolc újabb intézkedésről számolt be, ezek közül négy az iparhoz kapcsolódó fejlesztés:
Három olyan döntés szerepel a listán, amely nem egy konkrét helynek a fejlesztése. Ezek a képzett dolgozók ide csábítását, valamint az innovációt segítenék:
A nyolcadik döntésnek pedig valójában szinte semmi köze nincs a gazdaság újraindításához vagy a befektetők ide csábításához, Szijjártó is csak annyi kapcsolódási pontot tudott felhozni, hogy a sportgazdaság szempontjából fontos: a Hajdúnánás külterületén készülő Moto GP-pálya építését felgyorsítják, hogy 2023-ban már versenyt rendezhessenek ott.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?