Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A téglák gyártóinál és a forgalmazóinál néztek körbe a Gazdasági Versenyhivatal ellenőrei.
A téglák piacán végzett vizsgálatokat a Gazdasági Versenyhivatal. A hivatal ezt úgy fogalmazta meg: a GVH „folytatta helyszíni kutatás-sorozatát a kerámia falazóelemek hazai piacán indított gyorsított ágazati vizsgálata keretében”.
A versenyhatóság rajtaütés-sorozatba kezdett, ezt a gyártóknál kezdte, majd a forgalmazóknál folytatta. A versenyhivatal szakemberei Győr-Moson-Sopron, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében, illetve Budapesten szálltak ki kis- és nagykereskedelmi vállalkozásokhoz. Konkrét szabálytalanságokról nem számoltak be a közleményben, csupán azt írták: annak érdekében folyt a vizsgálat, „hogy információt szerezzenek az építőipari krízishelyzetet okozó esetleges visszásságok felszámolásának elősegítésére”.
A GVH még májusban kezdett vizsgálódni az építőipari drágulással kapcsolatban, ennek egy része a mostani „rajtaütés-sorozat” is. Ahogy azt már korábban bemutattuk, konkrét szabálytalanságokról egyelőre nem számoltak be, csak arról, hogy egyre több jelzést kapnak az építőipari problémákról. Nem véletlen, hogy ilyen, elsőre nagyon hangzatos, de a felszín alatt kevés konkrétumot tartalmazó bejelentéseket hallhatunk: miközben érthető, hogy a GVH egy ekkora drágulásnál vizsgálja, vannak-e szabálytalanságok, az építőipar árait olyan világpiaci és magyar gazdasági hatások alakítják, amelyek akkor is látványos drágulást okoznak, ha nincs semmilyen jogsértés.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.