Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Brent olaj hordónkénti ára 2018 októbere óta legmagasabb szinten állt kora reggel.
A hétfői kétszázalékos drágulás után kedden reggel folytatódott a kőolaj áremelkedése annak hatására, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ a havi termelési kvóta eredetileg is tervezett napi 400 ezer hordós megemelése mellett döntött.
A hétfői döntést megelőzően voltak olyan piaci várakozások, hogy az OPEC+ napi 800 ezer hordós termelésnövelésről határozhat, hogy elejét vegye a kőolaj további drágulásának, ami már akár a globális gazdaság növekedését is lassíthatja.
A decemberi jegyzésű északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2018 októbere óta legmagasabb szinten, 81,46 dolláron állt kedden kora reggel, ami 20 cent drágulás a hétfői záróértékéhez viszonyítva.
A nyugati féltekén irányadó, novemberi jegyzésű WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 2014 novembere óta a legmagasabb szintre, 77,71 dollárra emelkedett, ami a hétfői záróértékéhez viszonyítva 9 centes drágulás.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.