Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
10+7 évre került a 96,4 MHz-es hullámhossz az LBK Base Kft.-hez, amelyet egy kormányközeli ügyvéd irányít. Hasonló nevű cégek, ugyanoda bejelentve pályáznak újabban a szabad frekvenciákra a fővárosban.
Egy NER-közeli induló, egy győztes: a Médiatanács e heti ülésén úgy döntött, a Budapest FM 96,4 MHz körzeti frekvencia a kormánymegbízásokkal foglalkozó ügyvéd Litter Zsuzsanna LBK Base Kft. nevű cégéhez kerül 10+7 évre – írja a Media1. Azt egyelőre titkolják, milyen névvel és rádiós zsánerrel pályázott a versenyző a hullámhosszra.
A lap egy másik cikkében azt írja: mind az LBK Base, mind másik két, hasonló nevű médiacég ugyanarra a lakcímre van bejelentve. Mit ad isten, mindkét másik cég is benevezett újabban egy-egy frekvenciatenderre, ahol a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság úgy írta ki a szabályokat, hogy csak sport-, illetve rockrádiót lehessen sugározni, kizárva ezzel többek között a Klubrádiót a versenyből. A három frekvencia a lap szerint együtt 4,3 millió hallgatót érhet el, ha sikerül mindet elnyerniük.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.