Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Elsősorban a mozgásszervi betegségeket fogják gyógyítani az új kórházban.
A Duna-parti Millennium Tower II. irodaházban új, magas szintű integrált járó-, és fekvőbeteg ellátó centrumot nyit a TritonLife – derült ki a cég közleményéből.
„Nagyon fontos lépés a fejlődésünk során, hiszen ez az első olyan fővárosi központunk, ahol fekvőbetegek ellátását is meg tudjuk oldani a TritonLife Róbert Magánkórházon kívül – mondta Haraszti Péter a TritonLife csoport alapítója és vezérigazgatója. A cég szerint még idén elindul a projekt, ráadásul telt házzal.
Az új helyszín a TritonLife mozgásszervi sebészetét hivatott elsősorban kiszolgálni, az infrastruktúrát is ennek megfelelően alakították ki: 2 korszerű műtő, 18 ágy (2 postoperatív őrző), diagnosztika, mozgásszervi rehabilitációs terek, és járóbeteg rendelők főleg ezt a szakmai területet szolgálják majd.
A cég egyébként a közleményében belengetett egy további magánkórház-nyitást is, de ezzel kapcsolatban a részleteket későbbre ígérték.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.