Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A házelnök szerint a pálinkafőzés gyökerei térben és időben szerteágazóak.
Kövér László szerint elveszti az erkölcsi ítélőképességét, aki minőség dolgában sem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól. A magyar pálinka értéket képvisel, miután a termelők visszaállították a becsületét, és minden adott ahhoz, hogy a folytatás is sikeres legyen – mondta az Országos Pálinka- és Törkölypálinka verseny keddi díjátadó ünnepségén az Országházban a rendezvény fővédnökeként a házelnök.
Elmondta, hogy a pálinkafőzés gyökerei térben és időben szerteágazóak, hagyományát nemzedékről nemzedékre ápolták a történelmi Magyarország minden részén. Évszázadokkal ezelőtt úgy gondolták, hogy akit almával és pálinkával nem lehet meggyógyítani, annak már nincs emberi segítség. Születéstől a halálig az élet minden fordulópontjához tartozott valamilyen gyümölcspárlat, így volt öröm-, menyegző-, sirató-, arató-, avató- vagy pokolpálinka is.
Kövér László a népi szólást idézte, amely szerint
a mértékkel fogyasztott pálinka bátorságot, a bor bölcsességet ad. Bátorság nélkül a bölcsesség terméktelen, bölcsesség nélkül a bátorság vakmerő, ez magyarázhatja a két ital nagyszerű harmóniáját
– tette hozzá.
A rendezvényen az agrárminiszter nemzeti italként szólt a pálinkáról, amely megfogalmazása szerint a gyümölcsök aromája mellett a vidék tudását is megőrzi, közösséget teremt, összetartó erőt képez. A hozzá kapcsolódó hagyományvilág is rendkívül gazdag, de bízni kell abban, hogy a pálinka története "nem lezárt könyv", jövőjét a fogyasztók és a termelők együtt fogják alakítani – mondta Nagy István, megköszönve a pálinkafőzőknek, hogy a termékeikkel megújították a magyar gasztronómiát.
A miniszter üdvözölte, hogy az elmúlt 15 évben a pálinka fogyasztása a termeléssel együtt jelentősen bővült, megbecsültsége sokat javult. Az agrártárca feladatának tekinti a pálinka népszerűsítését, a minőségi pálinkafőzés támogatását, a kulturált fogyasztás ösztönzését, a hagyományok ápolását – jelentette ki.
A rendezvényen átadták az idei verseny elismeréseit. Magyarország legjobb pálinkája a Várda-Drink Jonathán almapálinka lett. A 10 ezer palack felettiek közül a Bolyhos ágyas cigánymeggy lett az első, míg a legeredményesebb pálinkafőzdék versenyében a Gong Pálinkaház végzett az élen. Életműdíjat Lakatos Márton, Papp József és Somogyi József vehetett át.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.