Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Jelentős árcsökkenés van a világpiacon, ez pedig hatással lehet a magyar árakra is.
Közel egy hónapja, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette a kormányinfón, hogy 480 forintban maximalizálják a benzin és a gázolaj árát három hónapra. Erre akkor azért volt szükség, mert az üzemanyagok világpiaci ára jelentősen megugrott. A világpiacon azóta azonban változás van, a holtankoljak.hu szerint pedig árcsökkenés várható az üzemanyagok nagykereskedelmi árában. Ez azt jelenti, hogy a nagykereskedelmi árak alapján számolt átlagár a benzin esetében 490 forintra csökkent, a gázolaj esetében pedig 495 forintra. Ez a portál szerint mindkét üzemanyagfajta esetében bruttó 11 forintot jelent.
A változás a portál szerint péntekről érvényes, vagyis egyre több kútnál találkozhatunk 480 forintnál olcsóbb üzemanyagárakkal is.
Az Mfor szerint viszont a benzinkútláncok stratégiája eltérő lehet az alacsonyabb benzinárral, hiszen elképzelhető az is, hogy a komolyabb mozgástér miatt többen most akarják behozni az árszabályozás miatti veszteségeket. Ugyanígy opció az is, hogy a 480-as ár alá mennek és megpróbálják ezt az időszakot piacszerzésre fordítani.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.