Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások több mint kétmilliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést.
Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás, a gyanú szerint a vállalkozások több mint 2 milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség. Az ügyben pénzügyőrök és a rendőrök ügyészi irányítással egy keddi akcióban 15 embert állítottak elő, közülük hatot költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt.
A gyanú szerint az őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, illetve szolgáltatásaik után áfát fizetniük, igénybe vették egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét. A bűnszervezet tagjai egy többlépcsős céghálót hoztak létre, a munkavállalókat fiktív szerződésekkel foglalkoztatták, a hálózat alján működő vállalkozások pedig a közterheket ugyan részben bevallották, de nem fizették be. A hálózatban a cégeket rendszeresen cserélgették, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállítottak.
A nyomozásban a bűnszervezet több tagját – köztük a csoport irányítóját és a cégeket biztosító ügyvédet – már letartóztatták. A keddi akcióban a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő vagyonvédelmi cégek öt vezetőjét és a pénzt mozgató gyanúsítottat vették őrizetbe, bizonyítékokat és vagyontárgyakat foglaltak le.
Az ügyészség a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban indítványozta hat gyanúsított letartóztatását.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.