Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A pénz akkor is jár, ha valaki már beadatta a vakcinát.
Szlovákiában anyagi támogatást, 200 és 300 euró (mintegy 70 ezer és 100 ezer forint) közötti egyszeri juttatást kapnak azok a 60 évnél idősebbek, akik már beadatták, vagy január 15.-ig beadatják maguknak a koronavírus elleni oltást vagy az emlékeztető adagját – az erről szóló jogszabályt csütörtökön hagyta jóvá a pozsonyi törvényhozás az MTI szerint.
Az 5 és fél millió lakosú Szlovákiában, a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint szerdáig a legalább egy adag oltással rendelkező beoltottak száma 2 millió 686 ezer volt, közülük csaknem 2 millió 486 ezren már a második, 534 ezren pedig a harmadik dózist is megkapták.
Az oltakozás ütemét jó ideje lassúnak tartja az Eduard Heger vezette pozsonyi kormány, így a most jóváhagyott ösztönző intézkedés nem az első, amellyel próbálkozik az oltakozási kedv erősítésére. Néhány hónappal ezelőtt úgynevezett „covid-lottóval” próbálták erősíteni az oltakozási kedvet. A mostani intézkedés a tervek szerint néhány százmillió euróval terhelheti meg a költségvetést.
A Heger-kabinet a csütörtökön jóváhagyott intézkedés mellett a nem oltakozókat szigorításokkal is ösztönzi: a napokban vezették be, hogy a távolsági autóbusz- és vonatjáratokat csakis a beoltottak, vagy a koronavírus-fertőzésen igazoltan átesettek vehetik igénybe, és várhatóan a jövő héttől bővítik a csakis oltási igazolvánnyal igénybe vehető szolgáltatások körét.
A szlovák kormány közben megbízta az egészségügyi és az igazságügyi tárcák vezetőit, hogy dolgozzanak ki javaslatot a kötelező oltás elrendelésére a társadalom egyes csoportjai számára.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.