Rosszul fogalmazták meg a bankok kormánypropagandát terjesztő rendeletét, Rogánéknak javítaniuk kellett

Pontatlanul fogalmaztak, máris módosítani kellett a kabinetfőnöki rendeletet.

  • hvg.hu hvg.hu
Rosszul fogalmazták meg a bankok kormánypropagandát terjesztő rendeletét, Rogánéknak javítaniuk kellett

Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke hétfőn elrendelte, hogy a bankoknak egyenszövegben kell tájékoztatniuk az ügyfeleiket, mennyi pénzt köszönhetnek a kormánynak a jelzáloghitelek kamatainak rögzítése révén. Ez kedden hatályba lépett, de pénteken máris módosítani kellett.

Úgy látszik, valaki észrevette, hogy ahol az előírt szövegben az szerepel, hogy a konkrét adatot minden ügyfél számára a banknak kell beírnia, ott pontatlanul jelölte meg a miniszter, hogy milyen számról van szó. Csak a teljes hiteldíj mutatót (THM) nevezte meg összehasonlítási alapként, pedig a hitelintézet eldöntheti, hogy a THM-hez vagy az ügyfél által fizetendő kamathoz viszonyítja a kormány intézkedéséből eredő nyereséget.

A lényeg nem változik, a kormány lépése miatt mintegy 30 milliárd forintot veszítő bankoknak kötelező megírniuk, hogy az ő kárukra elrendelt kamatstop révén az ügyfél havonta mennyivel jár jobban. De ha valamelyik pénzintézet már szerdán nekiállt a hó végéig elküldendő értesítések megfogalmazásának, az most helyesbíthet.

Rogán Antalnak ez a módosító rendelete szombattól hatályos.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.