Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ekkora a keret, de azt nem tudni, hogy a kormány igényelt-e belőle. Ujhelyi István levélben kérdezi meg erről a miniszterelnököt.
Jelentős uniós forrást kapott a magyar kormány arra, hogy olcsón vagy akár ingyenesen biztosítson az utazási korlátozások miatt szükséges koronavírusteszteket a magyar polgároknak – mondta az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP) képviselője az MTI szerint.
A szocialista Ujhelyi István a Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatóján az Európai Bizottságtól (EB) kapott tájékoztatásra hivatkozott, majd szóvá tette, hogy
nem tudni, a kormány mire költötte a közel 900 millió forintos keretet.
A politikus közölte, levélben fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz tájékoztatásért ennek az uniós forrásnak a tételes felhasználása és elszámolása ügyében.
Felidézte, amikor az EP tárgyalta az egységes uniós Covid-igazolvány létrehozását, a csomag része lett egy 100 millió eurós támogatási keret is, amelyből a tagállamok azoknak a polgáraiknak tudnak kedvezményes árú vagy ingyenes koronavírusteszteket biztosítani, akiknek az utazási korlátozások miatt erre szükségük van. Példaként említette az egészségügyi okokból oltást nem kapott embereket, az egyelőre csak egy vakcinát felvetteket, az uniós Covid-igazolvány részeként el nem fogadott keleti oltóanyagokkal oltottakat.
Hozzátette, Magyarországnak a keretből 2,3 millió euró, mintegy 900 millió forint jár.
Megjegyezte, az EB átalányösszeget is előírt a tesztek beszerzésére: a gyorstesztek esetében 13 eurót, a PCR-teszteknél 40 eurót határozott meg.
Ujhelyi István a többi között arra vár választ a miniszterelnöktől, mennyi pénzt igényelt a kormány a 900 millió forintos keretből, abból hány magyar embernek és milyen logika, illetve rendező elv alapján biztosított az utazásához kedvezményes vagy ingyenes teszteket. Az MSZP politikusa azt is tudni szeretné, hogy az Európai Unió által – egy másik támogatási program keretében – még tavaly tavasszal Magyarországnak küldött 500 ezer gyorstesztet miként használta fel a kormány.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.