Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az állam 1,4 milliárd forintért vette meg, most újra százmilliókat ölnek a már elajándékozott Ybl-villára.
Naprózsa-virágágy, Napfa, kocsifordító rondó, „Pál kapuja” befuttatott természetkapuval és „sziklakorona” installációval alakítanak ki történelmi kertet a Budakeszi úton lévő Ybl-villánál, amit 2019-ben a kormány diplomáciai épületként ajándékozott a Türk Tanácsnak (mai nevén Türk Államok Szervezetének) – számolt be az rtl.hu az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok alapján. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tenderét 252,9 millió forintos árajánlattal a De-Span Kft. nyerte el.
Az rtl.hu szerint azonban a kert átalakítása ennél jóval több pénzt is elvihet, ugyanis a közbeszerzésben nincs benne, viszont a látványterveken szerepel több olyan díszlet is, amit egyúttal a műszaki dokumentációban is feltüntettek. Ilyen
A jelenlegi közbeszerzésben a debreceni De-Span Kft. a már említett Naprózsa-virágágy, a rondó, a Napfa és természetkapu mellett új beállót épít ki az Árnyas út felé, valamint szintén egy újat a Budakeszi útra. Őket bízták meg a tender alapján a „Holdtavas Galagonyaliget”, valamint a Sziklakorona-installáció és a gyalogos ösvény, illetve a „Hüvelykpiciny ligete kerti pihenő” kialakításával is. A cégnek így összesen 9077 négyzetméteres területen kell növényeket telepítenie, illetve burkolatokat kialakítania.
Az Ybl-villát az állam 1,4 milliárd forintért vette meg, a Türk Tanácsnak ingyen ajándékozták oda.
(Címlapképünkön Orbán Viktor látható a Türk Tanács ülésén.)
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter. Ugyanakkor nagyon jó ürügy lehet arra, hogy Putyin rákenje a felelősséget másokra a kurszki betörésért.