Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Létrejött az uniós pénzeket felügyelő bizottság, a küldöttek fele a kormányt képviseli.
A magyar helyreállítási tervet még el sem fogadták, de tavaly novemberben megalakult annak a Monitoring Bizottsága, amelynek az a feladata, hogy figyelemmel kísérje és véleményezze az uniós támogatásból megvalósuló reformok és beruházások végrehajtását – írja a Népszava.
Magyarországnak 2021-2026 között 2511 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás járna az EU járványügyi gazdaságélénkítő alapjából, azonban a tervből az Európai Bizottság hiányol bizonyos antikorrupciós és igazságszolgáltatási intézkedéseket, így még folynak az egyeztetések. Addig a magyar kormány hitelből finanszírozza az uniós forrásokat, és létrehozta terv teljesítését ellenőrző Monitoring Bizottságot, amelynek működéséről és összetételéről rendeletben döntött.
A bizottságban 38 szavazati joggal rendelkező küldöttnek a fele a kormányt, másik fele a civil szférát képviseli, de az utóbbiak között többen kormányközeliek. A lapnak Jávor Benedek, Budapest brüsszeli képviseletének a vezetője azt mondta, az Energiaklubon, a Siketek és Nagyothallók Szövetségén és egy-két másik egyesületen kívül kevés érdemi szakmai szervezet van a listán. Azt is megjegyezte:
a kormány leginkább saját magával fog konzultálni a brüsszeli pénzek elköltéséről.
Jávor azt is hozzátette, a fővárost és a legtöbb ellenzéki vezetésű települést tömörítő Magyar Önkormányzatok Szövetségét sem hívták meg az ellenőrző testületbe, míg fideszes politikusok által irányított önkormányzati ernyőszervezeteket igen.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
82,7 milliárd forintba kerül a kormánynak a 2,6 millió embert érintő intézkedés.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.