Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Ismét növelik a külügyi költségvetést, de a Nemzeti Választási Iroda is többet kap, mint amit a költségvetési törvény tartalmaz.
28 milliárd forintot oszt szét a költségvetés központi tartalékából a kormány egy kedd este közzétett határozattal. A legnagyobb tétel, 11 milliárd a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak megy külképviseleti beruházásokra. Ahogy azt korábban megírtuk, 2021-ben 85-ször módosították a költségvetést, azoknak az átcsoportosításoknak is ez a tárca volt az egyik fő haszonélvezője.
Emellett a Nemzeti Választási Iroda kap 7 milliárdot az országgyűlési választások előkészítésére a költségvetési törvénybe betervezett 12 milliárd mellé, a Miniszterelnökség pedig plusz csaknem 5 milliárdot „nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatására”. A járvány elleni védekezés központi tartalékából a Nemzeti Népegészségügyi Központnak adtak 336 milliót, főleg dologi kiadásokra, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek pedig a gazdaság-újraindítási programok keretéből 1,8 milliárdot szintén dologi kiadásokra.
Külön tétel az a 250 millió forint, amit Sopron kap „a népszavazás 100 éves jubileumi évfordulójának méltó megemlékezése céljából a Hűségkút folytatásaként, a soproni Kisvárkerületen elterülő zöldterületen a Hűségpark emlékhely kialakítására külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül vissza nem térítendő egyedi támogatásként”.
Egy másik döntésével a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Károli Gáspár Református Egyetem „oktatási feladatai ellátásának elősegítése érdekében átfogó egyetemi campus céljára történő funkcióbővítő felújítást és átalakítást”. Arról a IX. kerületi, Kinizsi utca 12. alatti épületről van szó, amely a Magyar Királyi Központi Zálogház, majd a BÁV székháza volt, és korábbi kormánydöntésekkel vásárolták meg az állam javára és nyilvánították műemlékké.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.