Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Yorkshire-i Gareth Hughes úgy gondolta, az elsőnek utalt 135 font kevés lesz kártérítésnek az áramkimaradás miatt, de meglepődött, amikor a panasztétele után 2300 milliárd fontról szóló kompenzációs csekket kapott.
Óriási vihar csapott le tavaly novemberben Nagy-Britanniára, több tízezren maradtak áram nélkül napokra. A Northern Powergrid energiaszolgáltató mostanában küldte ki a kártérítést a Halifax és Newcastle környékén élőknek. Kapott némi pénzt a 44 éves Gareth Hughes is, de úgy gondolta, 135 font nem elég az után, hogy több, mint három napig nem volt a lakásában áram. Be is nyújtotta a panaszát, az áramszolgáltató igazat is adott neki, de az összegen alaposan meglepődött: 2300 milliárd fontról szóló kompenzációs csekket kapott ugyanis.
Ez forintba átszámítva 968 ezer milliárd, egy kicsivel több, mint a teljes brit GDP 2021-es összege.
A BBC-nek az energiaszolgáltató szóvivője elmondta:
egy mérőóra kódját írták be véletlenül az átutalás összegének helyére.
Az is kiderült, hogy 74 embernek utaltak el rossz összeget, de hogy mindegyikőjük ilyen gigantikus pénztömeget kapott-e, azt nem tudni. A cég mindannyiójuktól bocsánatot kért, és megígérte, hogy most már tényleg a jó összeget fogják elküldeni.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.