Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége azt kéri a kormánytól, hogy a termelők soron kívül jussanak üzemanyaghoz hatósági áron.
Az üzemanyag-ellátás legnagyobb kárvallottai a mezőgazdasági termelők. Míg a benzinkutaknál a gázolaj ára literenként 480 forint, addig azok a gazdák, gazdálkodók, akik közvetlen beszállítótól szerzik be a gázolajat, napi árat, 600-700 forintot kötelesek fizetni – közölte a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerdán.
A MOSZ szerint nem mindig jutnak üzemanyaghoz, azt állítják, a MOL logisztikai gondokra hivatkozva ezeket a megrendelőket nem szolgálja ki.
Több gazdaságban emiatt már le is álltak a tavaszi munkák. Márpedig a mezőgazdaság nem olyan üzem ahol, amit ma nem végeznek el, elvégezhető majd három hét múlva. Ez az intézkedés egyértelműen és súlyosan veszélyezteti Magyarország élelmiszer-ellátásának biztonságát”
– tették hozzá.
A szövetség szerint benzinkutaknál nem tudnak tankolni a gazdák, a mezőgazdasági gépek egy része – például az állattenyésztési gépek – ki sem mehet a közutakra.
A MOSZ azt kéri a kormánytól és a MOL-tól, hogy a problémát soron kívül rendezze, a termelők soron kívül juthassanak hatósági áron gázolajhoz. Úgy vélik, ha ez nem történik meg, akkor gabonahiány alakul ki.
Frissítés: A MOl cikkünk megjelenése után reagált a MOSZ által felvetett problémákra. Mint írják: "Magyarországon elegendő üzemanyag van, a MOL finomítói teljes kapacitással üzemelnek. A múlt héten tapasztalható megnövekedett üzemanyagkereslet okozta logisztikai problémák elhárítása folyamatos. Az üzemanyagot kiszállító MOLTrans kollégái a nap 24 órájában dolgoznak, hogy mihamarabb ki tudják szállítani a megrendelt árumennyiséget. Nagykereskedelmi partnereinket - köztük a mezőgazdasági vállalkozásokat is – a múlt héten tájékoztattuk róla, hogy átmeneti intézkedéssel gondoskodunk a regisztrált megrendelések teljesítéséről: először a már beérkezett megrendelésekre koncentrálunk. A vevőfuvaros kiszolgálásra azonban az átmeneti időszakban is lehetőséget biztosítunk, olyan esetekben is, ahol ez a szállítási mód a szerződésben nincs rögzítve."
(Képünk illusztráció)
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
A Trump és az európai vezetők találkozója utáni hívásban az is szóba jött, hogy Orbán szívesen fogadná az orosz és ukrán elnököket, hogy Budapesten tárgyaljanak a békéről.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.