Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Fertőzött húskészítmények kerültek a veszprémi vásárcsarnokba egy Papkesziben működő üzemből – figyelmeztet a Nébih. A termékek Listeria-fertőzéssel érintettek, ami hányást, hasmenést okozhat.
Egy Papkesziben működő élelmiszeripari üzemből kikerülő húskészítményekben a hatóságok Listeria-fertőzést mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatot követően – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.
A fennálló élelmiszerbiztonsági kockázat miatt az illetékes állami szervek kérik a vevőket, hogy a március harmadika után vásárolt hústermékeket csak alapos hőkezelés után értékesítsék és fogyasszák, a sütést nem igénylő termékeket pedig egyáltalán ne.
A fertőzés emberi szervezetbe jutva leginkább lázzal, fejfájással, hányással, hasmenéssel járó tüneteket tud okozni, melyek észlelése esetén javasolt azonnal orvoshoz fordulni.
A termékek a veszprémi vásárcsarnokban kerültek értékesítésre, a telephelyen fellelhető termékeket a hatóságok kivonták a forgalomból, és felfüggesztették a termelő tevékenységét.
(Nyitóképünk illusztráció)
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.