Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az LMP-s Demeter Márta érdeklődött, de hiába, érdemi választ nem kapott.
Az adófizetők pénzéből kell majd kisegíteni a Nemzetközi Beruházási Bankot?”
– ezt az írásbeli kérdést tett fel a kormánynak, egész pontosan Varga Mihály pénzügyminiszternek Demeter Márta. Az LMP-s képviselőnek azonban nem ő, hanem Tállai András, a PM parlamenti államtitkár adott választ.
Ez pedig úgy szól, hogy „háborús helyzetben kapkodás helyett megfontolt, higgadt lépésekre van szükség a gazdaságpolitikában is”. Tállai azt is hozzátette, hogy a kormány folyamatosan vizsgálja, melyek azok a döntések, „amelyek Magyarország érdekeit szolgálják”.
Demeter Márta azután nyújtotta be kérdését, hogy a Fitch leminősítette a kémbank néven is ismert Nemzetközi Beruházási Bankot. A bank részvényesei közül az ukrajnai háború miatt pedig Románia, Csehország, Bulgária és Szlovákia már jelezte kilépési szándékát.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.