Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A beetetés lényege, hogy a csalók szerint az általuk küldött nagy összegű külföldi utalásukat a jegybank zárolta, a feloldáshoz pedig több tízezer forintra van szükségük.
Ismeretlenek a jegybank vagy annak elnöke, Matolcsy György nevében emaileket küldenek ki magyar magánszemélyeknek, különböző banki átutalásokkal kapcsolatos költségekről értesítve őket – figyelmeztetett pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az egyik ilyen értesítés szerint az ügyfélnek küldött nagy összegű külföldi pénzküldemény döntő részét „az MNB zárolta”, és ennek feloldásához több tízezer forintos jutalékot kell befizetni egy külföldi bankszámlára.
Egy másik eset szerint a külföldi átutalás teljesítéséhez több ezer dollárért „az MNB-nek kell újból aktiválnia” az adott ügyfél bankszámláját – írja a jegybank a közleményében. A csaló elektronikus levelek az MNB vagy annak elnöke nevéhez hasonlító e-mail-címekről érkeztek. A levelek szövegét több esetben rossz magyarsággal írták. A vonakodó ügyfeleknél a levelek hangneme sürgetővé, agresszívvá válik, azzal fenyegetve őket, hogy ha nem fizetik be a jutalékot, a teljes átutalandó összeg elveszhet.
A jegybank arra hívta fel a figyelmet, hogy a levelekben szereplő információk hamisak, semmilyen formában sem fedik a valóságot.
Az MNB fogyasztók esetében átutalással összefüggő ügyintézést közvetlenül nem végez (és így természetesen költségeket sem számít fel részükre), illetve azzal kapcsolatos ügyféladatokat sem igényel elektronikus levélben. Az MNB ismeretlen tettes ellen csalás gyanújával büntető feljelentést tesz – írták. A jegybankra vagy annak állítólagos „elvárásaira” hivatkozva 2019-ben, 2018-ban, illetve 2016-ban is küldtek ki a mostanihoz hasonló megtévesztő csaló leveleket magyar ügyfeleknek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.