Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A köztisztviselőket arra kérik a hatóságok, hogy maradjanak otthon. Országos áramkorlátozásokat is bejelentettek, amelyek napi négy óra hosszat is eltarthatnak.
A Srí Lanka-i hatóságok az ország évtizedek óta legsúlyosabb gazdasági válsága közepette bezáratták pénteken az iskolákat, és arra kérték a közhivatalnokokat, hogy az akut üzemanyaghiány és ebből következően a közlekedési nehézségek miatt ne menjenek dolgozni. Kivéve azok, akik a legfontosabb szolgáltatásokat látják el.
Az állami és az akkreditált magániskolák szintén bezártak pénteken, miközben országszerte emberek ezrei napokig állnak sorban az üzemanyagtöltő állomásokon. Srí Lanka már szinte benzin nélkül maradt, és más üzemanyagokból is akut hiány mutatkozik.
A kormány az elmúlt hónapokban nehezen teremtette elő a pénzt az üzemanyag, a gáz és más alapvető élelmiszerek importjára, mert a szigetország a csőd szélén áll. A gazdasági nehézségek politikai válságot idéztek elő, a kormánynak széles körű tiltakozásokkal és zavargásokkal kell szembenéznie.
A tüntetők rendszeresen eltorlaszolják a főutakat, üzemanyagot követelnek, és egyes országrészekben az árukért folyó versengés tettlegességig fajul a tévék felvételei szerint. A hatóságok országos áramkorlátozást is bejelentettek, amely naponta akár négy órát is elérhet, mert nem tudnak elegendő üzemanyagot szállítani az erőművekbe.
Srí Lanka felfüggesztette a 2026-ig visszafizetendő 25 milliárd dollárból idén esedékes körülbelül 7 milliárd dollárnyi külföldi hitel visszafizetését. Az ország teljes külföldi adóssága 51 milliárd dollár. A pénzügyminisztérium szerint az országnak jelenleg csak 25 millió dollárnyi használható devizatartaléka van. A kormányfő hétfőn azt mondta, hogy mintegy 75 milliárd dollárra lenne sürgősen szükség az alapvető cikkek biztosításához, de az ország kincstára még egymilliárd dollár előteremtésével is küszködik.
Srí Lanka új miniszterelnöke, Ranil Vikremeszinghe pénteken kinevezett kilenc új minisztert, köztük egyet-egyet az egészségügyi, a kereskedelmi és az idegenforgalmi tárca élére, pénzügyminisztert azonban nem jelölt, a tárcát valószínűleg ő maga tölti majd be.
A klánvezér, aki a családjával karöltve lenyúlta Srí Lankát
A függetlensége 1948-as kikiáltása óta a legsúlyosabb gazdasági válságával küzd Srí Lanka. A zavargásokba torkolló elégedetlenséggel dacolva nem hajlandó lemondani Gotabaja Radzsapaksza elnök, aki a családjával gyakorlatilag kisajátította magának a 22 milliós dél-ázsiai szigetországot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Mély belpolitikai válságba zuhant az egyébként is súlyos gondokkal küszködő Bosznia-Hercegovina, miután egy szarajevói bíróság börtönbüntetésre ítélte Milorad Dodikot, a szerb entitás elnökét, és eltiltotta őt tisztsége betöltésétől.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
Magyar Péter magára vette.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.