„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A kínai állampárt által irányított egyik vállalat kész 630 millió dollárt fizetni a patinás amerikai üzleti lapért.
Egy kínai állami vállalat felvásárolná a Forbes amerikai üzleti magazint 630 millió dollárért - jelentette a The Washington Free Beacon című konzervatív hírportál az MTI tudósítása szerint. A Kínai Kommunista Párt irányítása alatt álló Magnum Opus augusztusban venné meg a folyóiratot.
A Forbes nyomtatott kiadása korábban több milliárd dollárt ért, de több elemző úgy véli, hogy a magazin túl van már a fénykorán, és piaci értéke most valójában már csak 400-500 millió dollár között mozog a digitális médiában elért eredményei és a korábbi beszámolók alapján.
Amerikai republikánus szenátorok egy csoportja kifogásolta a felvásárlási szándékot, nemzetbiztonsági fenyegetésnek nevezve azt. Rámutattak: a lépés lehetővé tenné, hogy a kínai állampárt az egyik legnevesebb amerikai márkán keresztül terjessze propagandáját.
Tom Cotton Arkansas és Bill Hagerty Tennessee szenátora, valamint Ted Cruz texasi és Bill Cassidy louisianai szenátor május 24-én levelet írt a pénzügyminisztériumnak, követelve, hogy a kormány indítson vizsgálatot az ügyben.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.