Windisch Lászlót jelölik az Állami Számvevőszék élére

Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, tizenkét évre szóló mandátuma július 4-ig tart.

  • hvg.hu hvg.hu
Windisch Lászlót jelölik az Állami Számvevőszék élére

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettesét, volt jegybanki alelnököt jelöli a Fidesz és a KDNP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) új elnökének, írja a Világgazdaság. A lappal Bánki Erik, a jelölőbizottság fideszes elnöke közölte, hogy a jelölőbizottság szerda délelőtt fog ülésezni. Bánki Erik elmondta azt is, hogy a Fidesz–KDNP mellett a Mi Hazánk jelölt még ÁSZ-elnököt. Az ÁSZ jelenlegi elnökét, Domokos Lászlót 2010-ben választotta meg az Országgyűlés, tizenkét évre szóló mandátuma július 4-ig tart.

Windisch László 2002-ben kezdett dolgozni a NAV jogelődjénél, 2011 januárjától a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és vámigazgatási főosztályának vezetője volt, majd 2013 áprilisától a jegybank alelnökévé választásáig a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető igazgatóság költségvetési elemzések igazgatója volt. 2013–19 között az MNB alelnöke, innen ment át a KSH-hoz, amelynek elnökhelyettese 2021 januárja óta.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.