Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A támogatók a terrorista féltestvérei, akik a szaúdi államot is nagy összegekkel segítik.
Egymillió fontos, átszámítva közel félmilliárd forintos felajánlást vett át 2013-ban Károly herceg alapítványa Bakr és Shafiq bin Ladentől, Oszama bin Laden féltestvéreitől – derítette ki a Sunday Times.
A felajánlást – bár tanácsadói óva intették – elfogadta a brit trónörökös, a lap értesülését pedig megerősítette, kiegészítve azzal, hogy nem ő, személyesen döntött erről. A terület- és közösségfejlesztésbe fektető Walesi Herceg Jótékonysági Alapítványához befutó összegről a szervezet tanácsa döntött, vezetője, Ian Cheshire szerint egyhangúlag. A bin Laden család tagjai egyébként a szaúdi állam fontos mecénásai is.
Nem ez az első gyanús eset a közelmúltban, amely Károly herceg alapítványával kapcsolatban előkerült: júniusban a Guardian írta meg, hogy Katar volt miniszterelnöke, Hamad bin Jassim bin Jaber Al Thani egymillió eurót (három év alatt pedig összesen hárommilliót) adott át a trónörökösnek, készpénzben, egy bőröndbe pakolva.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?