Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Nincs pénz a munkára, ráadásul háború is van – áll a közbeszerzést lefújó indoklásban.
Eredménytelenek nyilvánította a kiíró azt a pályázatot, amelyet a budapesti Országos Onkológiai Intézet felújítására és bővítésére írtak ki – ez derül ki az Mfor.hu szerint az uniós közbeszerzési értesítőből. A lap szerint a munka során két épület kellett volna elbontani és egy új nagyobbat felépíteni.
A pályázaton a Strabag Építőpipari Zrt., a Laterex Zrt., a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft., az EB Hungary Invest Kft., és a System Bau Trade Kft. cégek indultak. A közbeszerzési adatbázis szerint közülük egyedül a West Hungária Bau
nettó 24,6 milliárd forintos ajánlatát találták érvényesek.
Háttérinformációként pedig azt is közölték, hogy az Országos Onkológiai Intézet középtávú stratégiája az európai akkreditációra alkalmas komprehenzív Közép-Magyarországi Onkológiai centrum létrehozása, melynek előfeltétele olyan komplex onkológiai ellátás biztosítása, amely magába foglalja a magas színvonalú képalkotó diagnosztikát, molekuláris pathológiai, onko-diagnosztikát, telemedicina szolgáltatást – éppen ezt szolgálta volna az elmaradt beruházás.
A beruházás elmaradásával kapcsolatban egyebek mellett azt írták, hogy az
ajánlatkérő a közbeszerzési eljárással érintett projektet RRF, illetve hazai költségvetési forrás igénybevételével kívánta megvalósítani, azonban az RRF megítélése az eredményhirdetés óta eltelt időszakban még bizonytalanabbá vált Magyarország számára a következők miatt: Magyarország 2021. május 12. napján nyújtotta be a hivatalos Helyreállítási és Rezilienciaépítési tervét, amelyet azonban az Európai Bizottság még nem hagyott jóvá”.
Emellett az orosz–ukrán háborúra is hivatkoznak. Mint ugyanis írták, „a felek ellenőrzési körén kívül eső körülményként jelentkeznek az orosz–ukrán háború gazdasági hatásai, mely 2022. májusától jelentős építőipari anyagár emelkedést, az ellátási láncban történő bizonytalanságot, a forint árfolyamának jelentős gyengülését, munkaerőhiányt és ezáltal a teljesítési határidők bizonytalanságát idézte elő, melyek együttesen a projekt közbeszerzési eljárásban meghatározott feltételek szerinti megvalósítását ellehetetlenítik”.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!