Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A mai árak mellett az 1,6 milliárdot is meg fogja haladni jövőre a közvilágítás költsége a város fideszes polgármestere szerint.
Az Egyenes Beszéd műsorának vendége volt Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András, aki azt mondta, hogy míg 2021-ben 300 millió forintba került a közvilágítás Székesfehérvár önkormányzatának, ez idén meg fogja közelíteni a 700 milliót, és a mai árak mellett az 1,6 milliárdot is meg fogja haladni jövőre. Közölte, hogy a székesfehérvári uszoda villamosenergia-költsége akár meg is tízszereződhet: itt tavaly 39 millió forintba került az áram, jövőre 330 millió forintjába is fájhat a városnak.
Cser-Palkovics elmondta azt is, hogy az elmúlt két-három hétben sem az áram, sem a gáz tekintetében nem érkeznek árajánlatok, ami rosszabb, mintha magas árajánlatokat kapna a város. „Hiszen akkor napi árassá alakulnak át ezek a szolgáltatások, aminek pedig horribilis költsége lehet”.
Kitért arra is, hogy a székesfehérvári közgyűlés egyhangúlag azt a döntést hozta, hogy tárgyaljon a városi víziközműcég lehetséges államosításáról. 2021-ben még nyereséges volta cég, 2022-ben már több mint egymilliárd forint vesztesége lesz, 2023-ban pedig már több mint hétmilliárd vesztesége a jelenlegi az áram- és gázárnál. „Ezt az önkormányzatok, mint tulajdonosok, nem tudják finanszírozni" - fogalmazott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.