Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hétfő reggel óta, kisebb visszaesésekkel, de erősödik a magyar fizetőeszköz. A 400-as határt is nyaldosta az euróval szemben.
Kisebb ingadozásokkal, de számottevő erősödést mutatott a forint hétfő délelőtt, eljutott egészen a 400,6 forintos euróárfolyamig. Ez közel öt forintos emelkedést jelentett a kora reggeli 405 feletti árfolyamhoz képest, bár ezt követően megint gyengülni kezdett.
A forint szeptember 14., múlt szerda óta nem volt képest a 400-as euróárfolyam alá menni, sőt 410 közelébe is gyengült. A gyenge teljesítmény feltehetően az EU és a magyar kormány között zajló jogállamisági vita, és az uniós támogatások bizonytalan sorsával függ össze.
Ennek nyomán feltehetően a hétfői erősödés hátterében az is áll, hogy vasárnap kiderült, a múlt héten még az EU által visszatartani szándékozott 6400 milliárd forintnyi támogatáshoz képest „csak” 3000 milliárd forintnyi támogatás sorsa inog, és az Orbán kormány kapott egy + két hónap haladékot, hogy teljesítse a folyósítás feltételéül szabott vállalásokat.
3000 milliárd forint EU-forrás elvonását javasolja Magyarországgal szemben az Európai Bizottság
Több hónapos intenzív tárgyalások eredményeként tettek javaslatot a pénzügyminiszteri tanácsnak. A kormány két hónap haladékot kapott, november 19-ig kell végrehajtania a Brüsszelnek tett vállalásokat. Tényleg 6400 milliárdot vontak volna el eredetileg, de a kormány eddigi vállalásai miatt csökkentették az összeget.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.