Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A világgazdaság jövője múlik azon, hogy az emberiség képes-e tanulni a múlt hibáiból – mondta egy konferencián a jegybankelnök.
A jelenlegi globális viszonyok között a párbeszéd jelenti a megújulás és a fejlődés útját, a széles körű együttműködés a fenntartható gazdasági növekedés „titkos receptje” – erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Budapest Eurázsia Fórum 2022 című rendezvényen hétfőn Budapesten. A konferenciát megnyitó beszédében megjegyezte: a fenntarthatóság érdekében fel kell gyorsítani a zöld átmenetet és a digitális átállást, továbbá „a tudás, a tehetség és a technológia fúziójára” kell fektetni a hangsúlyt.
A világgazdaság jövője múlik azon, hogy az emberiség képes-e tanulni a múlt hibáiból, továbbá hasznosítani tudja-e a tudományos eredményeket – mondta a jegybankelnök. A fizika és a biológia értékes tanulságokkal szolgál a komplex rendszerekről, ezt a tudást a közgazdászoknak is el kell sajátítaniuk, „a komplex rendszerek szabályait és mintáit” széles körben meg kell ismertetni – tette hozzá utalva arra, hogy nagyon sok a vesztenivaló, ha erre nem nyitott a szakma.
Matolcsy György beszélt arról is, hogy 2020 óta a világ jelentős nehézségekkel szembesül, a hét évig tartó fellendülés időszaka után olyan ciklus vette kezdetét, amely az 1970-es és az 1940-es évek történéseit idézi. A ciklus sajátossága nem csak az egyre magasabb infláció és a lassuló növekedés, de háborúk és katasztrófák is „küszöbön állnak” – tette hozzá.
A fenti problémák kezelésében segítséget nyújthat a komplex rendszerek működésének a mélyreható ismerete – mondta. Jó hír, hogy ugyanazok a bizonyos „szabályok és minták” hajlamosak az ismétlődésre, mindig megvan a lehetőség a rendszer újraszabására, a 70-es és a 40-es évekre jellemző szélsőséges helyzeteket el lehet kerülni, a fenntartható növekedés feltételeit meg lehet teremteni – összegezte Matolcsy György a budapesti rendezvényen.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.