Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Ettől a héttől már megvásárolhatók azok az állampapírok, amelyekkel legalább 7 százalékos éves kamattal próbálják a kisbefektetőket továbbra is rábírni a költségvetés finanszírozására. Néhány nap múlva az is kiderül, hogy az újraéledő Bónusz állampapír hozama mennyivel lesz a beígért 11 százalék fölött.
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szeptember 8-i kormányinfón bejelentette, hogy az Államadósság Kezelő Központ új állampapír-stratégiát fogadott el. Amint kiderült, ez leegyszerűsítve annyit jelent a kisbefektetőknek, hogy magasabb hozamokkal igyekeznek állampapírok vásárlására bírni őket a 15,6 százalékos infláció idején. Ezután az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) már közölte is az új feltételekről és tervezett lépéseit. Ezek közül kettő szeptember 19-től már kézzelfogható a befektetőknek, hiszen az emelt kamatú Egyéves Magyar Állampapír már jegyezhető, a Kincstári Takarékjegy pedig megvásárolható.
Kincstári Takarékjegy
Egyéves Magyar Állampapír
A befektetők azonban további két fontos hírre is várnak még a közeli napokban az ÁAK-tól, amely két hete azt is bejelentette, hogy szeptember végéig megújítja az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) konstrukciót, beleértve az induló kamatfeltételt. Jelenleg a PMÁP kamata 4 éves futamidővel 5,85, hatévessel pedig 6,6 százalék. A kamatadómentes új feltételű papírt szeptember 29-étől lehet majd megvásárolni a befektetőknek. A PMÁP eurós változatának a hatéves Prémium Euró Magyar Állampapírnak (PEMÁP) az újraszabásáról nem esett eddig szó. Ez az eurózóna inflációját követve ad 0,25 százalékos kamatfelárat: jelenleg így összesen 2,25 százalékos kamatot.
Az igazi nagy durranás, amire mindenki vár, a 12 hónapos diszkont kincstárjegy hozamához kötött, változó kamatozású 3 éves Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) újraélesztése lesz – írja a Bank360.hu. A korábbi, 4, 6 és 10 éves futamidejű Bónusz kamatbázisának értéke megfelelt a meghatározásának időpontját megelőző négy eredményes, 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukción kialakult átlaghozamok mennyiségekkel súlyozott átlagának. Ehhez adódott a futamidőtől függő kamatprémium.
A 3 éves új BMÁP-nál a kamatbázis az elmúlt időszak aukció alapján már 10 százalék fölött lesz, ehhez jön majd a kamatprémium. A szeptember eleji bejelentéskor 11 százalékos induló kamatú Bónuszról volt szó. A várható kamatbázis alapján reálisnak tűnik, hogy a szeptember 29-től jegyezhető BMÁP hozama 11-essel kezdődik majd.
Az állampapírok hozamaival most már egyes banki betéti ajánlatok is képesek versenyezni. A lekötött betétre, megtakarítási számlán lekötésre már több bank (például a Cetelem, a Gránit és a Magnet) is 6-7 százalékos vagy még magasabb kamatot kínál. Az OTP pedig egy speciális akcióban a lejáró Egyéves Magyar Állampapírok tulajdonosait csábítja ilyen kamattal.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
Az üvegtábla egy zebrára esett, nagy szerencse, hogy senki nem sérült meg.