Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Jan Lipavsky szerint a V4-es csoportnak jelenleg nincs semmiféle erős egységes álláspontja, mint volt 2015-ben, a migránsválság idején.
Jan Lipavsky (képünkön), a soros EU-elnök Csehország külügyminisztere csütörtökön Prágában "botrányosnak" nevezte, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán Moszkvában egy olyan energetikai fórumon vett részt, amelyen az Európai Unió szankciós listáján szereplő személyek is megjelentek. „Egészen botrányosnak tartom, hogy (Szijjártó Péter) olyan konferenciára ment, amelyen az Európai Unió szankciós listáján szereplő személyek is megjelentek” – jelentette ki Lipavsky újságírók előtt.
„Magyarország véleményem szerint részben foglya az Oroszországi Föderációval fenntartott kapcsolatainak. Azt az elképzelést, hogy velük együtt atomerőművet épít, nem tartom reálisnak” - szögezte le a cseh miniszter, akinek szavait a CTK hírügynökség idézte. A visegrádi együttműködéssel (V4) kapcsolatban Jan Lipavsky elmondta: a visegrádi négyek országait vitaplatformnak lehet minősíteni, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia problémái a migrációval és az energiával hasonlóak.
A cseh diplomácia irányítója szerint a V4 csoportját nem kellene konzervatív blokknak minősíteni, mert az a tény, hogy ezek az országok bizonyos regionális formátumban csoportosulnak, nem jelenti azt, hogy Csehország bármelyikük politikáját is átvenné.
„Nem fogadom el, hogy a V4-et valamiféle konzervatív blokknak minősítsék, de elutasítom a kilépést vagy a csoport munkájának befejezését hangoztató véleményeket is” – fejtette ki a cseh külügyminiszter. Jan Lipavsky szerint a V4-es csoportnak jelenleg nincs semmiféle erős egységes álláspontja, mint volt 2015-ben, a migránsválság idején.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.