Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A nettó átlagkereset pedig 342 900 forintra jött ki ugyanebben a hónapban a Központi Statisztikai Hivatal számítása szerint.
497 200 forintos bruttó átlagkeresetet jelentett augusztusra a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Ez az összeg a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél volt ennyi a hivatal szerint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig bruttó 507 000 forint volt a nyolcadik havi átlagfizetés.
Mindez nettóban 330 600, a kedvezményeket is figyelembe véve 342 900 forintot jelent.
Ez azt jelenti, hogy kedvezmények nélkül mind a bruttó, mind a nettó átlagbér 16,6 százalékkal nőtt egy év alatt, kedvezményekkel számolva pedig a nettó átlagfizetés éves emelkedése 17,3 százalékos.
A reálkereset viszont csak 0,9 százalékkal nőtt, miközben a fogyasztói árak 15,6 százalékkal lettek magasabbak.
A medián kereset – azaz a szám, amelynél a dolgozók fele többet keres, másik fele kevesebbet – augusztusban bruttó 402 200 forint, nettó 280 200 forint volt – éves növekedése az előbbinek 15,6 százalék, utóbbinak 17,5 százalék.
Az előző év azonos időszakához képest idén januártól augusztusig a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset is 17,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,2 százalékkal nőtt. A nagy növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetése (a fegyverpénz), az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése magyarázzák.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenységet végző ágban volt a legmagasabb (844 200 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (314 900 forint). A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 551 700, a nők esetében 456 400 forint volt, ez a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,3 százalékos növekedést jelent egy év alatt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A Tisza Párt elnöke is felszólalt a szombati kongresszuson.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.