Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A 444 szerint a szövetségben azt gyanítják, klasszikus átverés áldozatai lettek: csalók adták ki magukat az Európa-bajnokság szervezőinek, és egy más számlaszámra kérték a szállásköltséget. Annyi biztos, hogy a rendőrség nyomoz, a szövetség pedig kénytelen volt kipótolni nagyjából 50 millió forintot.
Csalás megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás, miután a Magyar Vízilabda Szövetség feljelentést tett – erősítette meg a rendőrség a 444 információját. Bonyolult ügyről van szó, de úgy tűnik, hogy valakik nagyjából 50 millió forintot tüntethettek el a szövetség számlájáról.
Vári Attila, a szövetség elnöke két hete mondott le váratlanul. A távozásának hátterét elemző cikkben említette meg a Telex azt, hogy az augusztus-szeptemberi spliti Európa-bajnokság szervezőbizottsága nem kapta meg a magyar szállásköltség 70 százalékát, kétszer 60 ezer eurót, mert az a horvát szervezők által megadott hely helyett egy hongkongi számlán bukkant fel, ezért azt újra el kellett utalni (a lemondásnak hivatalosan nem ez volt az oka). Azt, hogy a pénzt ki kellett pótolni, és újra el kellett utalni a szállásköltséget, nem verték nagydobra, de legalább írásos nyoma van egy szövetségi határozatban. Most pedig a rendőrségtől derült ki, hogy a szövetség feljelentést is tett az ügyben.
A 444 arról ír: a szövetség vezetése úgy rekonstruálta az eseményeket, hogy ismeretlen tettesek bejutottak a levelezésükbe, és a horvát szervezők képviselőjének kiadva magukat közölték a magyarokkal, hogy egy új számlaszámra kell utalni a pénz maradékát. Hogy a rendőrség is valóban erre a megállapításra jut-e, azt természetesen most még nem lehet tudni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A rendőrség a nőt gyanúsítja.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.