Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
2025-ben már félmillió tartósan letelepülő bevándorlóra számít Kanada. Azt várják, hogy enyhülhet a munkaerőhiány és pöröghet a gazdaság.
Évente körülbelül félmillió bevándorló befogadását tervezi Kanada 2025-ig a munkaerőhiány megoldása érdekében – közölte Sean Fraser bevándorlási miniszter kedden.
A kanadai terv, amit az ellenzéki Konzervatív Párt is támogatott, nagy hangsúlyt fektet a szükséges munkaképességgel és tapasztalattal rendelkezők befogadására.
Fraser hatalmas gazdasági növekedésre számít a javaslat nyomán, szerinte ilyen mértékben még sosem foglalkoztak a gazdasági migrációval.
A terv értelmében 2023-ban 465 ezer, az országban tartósan letelepedő emberrel számolnak, akik száma 2025-ig félmillióra emelkedhet. Tavalyi körülbelül 405 ezer bevándorlót fogadtak be Kanadában.
„Egymillió munkavállaló hiányzott a kanadai gazdaságból már akkor is, amikor a munkaerőpiaci növekedés nagy részét külföldről érkező bevándorlók adták"” – mondta a miniszter, aki szerint
nem tudjuk maximalizálni a gazdasági lehetőségeinket, ha kizárjuk a külföldi munkavállalókat.
A bevándorlási folyamatok jelentős nyomást gyakorolhatnak a már jelenleg is szűkös lakhatási helyzetre. Sean Fraser erre azt mondta, hogy az újonnan érkezők több lakás építését is lehetővé tennék, a szakemberhiány orvoslásával.
Tom Kmiec, az ellenzéki konzervatívok bevándorlási szakpolitikusa üdvözölte a tervet, de jelezte kétségeit a kormány céljai megvalósításának sikerével kapcsolatban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.