Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az NMHH, a Gazdasági Versenyhivatal, sőt még a most felálló Integritás Hatóság elnökének a díjazását is a jegybank elnökének fizetéséhez kötik.
Matolcsy György jegybankelnök fizetésének az emelésével nem csak érintett járhatna jól, hanem egy sor állami szerv vezetője is, mivel a díjazásukat a Magyar Nemzeti Bank elnökének béréhez kötik a jogszabályok – írja a 24.hu.
A lap legalább két tucat ilyen vezetőt talált, többek között jól járhat az emeléssel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke, elnökhelyettesei és főtitkára, a Közbeszerzési Hatóság elnök és főtitkára, a Nemzeti Média és Hírközlő Hatóság (NMHH) elnöke, elnökhelyettese, főigazgatója és főigazgató-helyettese, a Médiatanács tagjai, sőt, még a most felálló Integritás Hatóság elnöke és helyettesei is.
Ezen intézmények vezetőinek illetményét az jegybankelnök bérének 80 százalékában határozták meg, azaz jelenleg havi 4 millió forintot keresnek, ami jövőre így 800 ezer forinttal emelkedhet – írják. Az elnökhelyettesek most 3,6 millió forintot keresnek, ez bruttó 4,3 millióra emelkedhet a fizetésük.
A múlt héten derült ki, hogy számos ponton akarja módosítani a kormány a jegybanktörvényt a Pénzügyminisztérium által egyeztetésre bocsátott törvénytervezet szerint. E szerint Matolcsy új havi alapbére „az Állami Számvevőszék elnökének az Állami Számvevőszéktől származó havi keresetével” fog majd megegyezni. Utóbbiét pedig a törvény úgy szabályozza, hogy az a „március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra” a Központi Statisztikai Hivatal előző évre megállapított havi átlagos bruttó keresetének a tizenkétszerese legyen.
Mivel az idei év első nyolc hónapjában a bruttó átlagkereset 503 600 forint volt, ennek alapján Matolcsy György bére jövőre meghaladná a 6 millió forintot.
A helyzet válságközeli, az MNB veszteséges, de Matolcsy fizetésének emelése nem késhet
Több százmilliárdos veszteséggel zárja az évet a jegybank, de a költségvetést ezentúl megkímélik attól, hogy azonnal kisegítse. Annál sürgősebbnek tűnik, hogy megemeljék Matolcsy György jegybankelnök fizetését.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.