Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
De a feldolgozott halak ára még nagyobbat nőhet az idei karácsonyi szezonra. Hiánytól azonban egyelőre nem kell tartani.
A rendkívüli aszály és az elszálló költségek nem könnyítették meg a tógazdaságok munkáját, a halastavak szintje sok helyen vészesen alacsonyra csökkent, egyes vizek ki is száradtak. A megszokottnál jóval kevesebb hal kerülhetett így ki a tógazdaságokból, de Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: a karácsonyi időszakban ettől még halhiánytól nem kell tartani.
Ám a tavalyi ünnepi szezonnál jelentősen magasabb árakra kell számítani. Németh a lapnak azt mondta,
az élő ponty mintegy negyven százalékkal lesz drágább, kilója 1800 és 2200 forint között alakul ebben az évben.
Németh arra számít, a korábbi évekkel ellentétben idén újra az élő ponty fogyhat legjobban, mert a feldolgozott halfilé, halszeletek még drágábbak lesznek.
Hozzátéve: idén a magyar tógazdaságok nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben szállítanak külföldre halat. Így pontyból, harcsából nem lesz hiány, süllőből és csukából valamennyivel kevesebb kerülhet piacra a megszokottnál. Ehhez alkalmazkodhat a kereslet is, amit a magas árak egyébként is visszavetnek. Ám az ünnepi kereslet után az is elképzelhető elmondása szerint, hogy az év végére teljesen kiürülnek a halastavak és kora nyárig átmeneti halhiány alakul ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.