Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csak akkor tudnak üzemanyagot venni partnereik, ha vállalják, hogy el is mennek érte.
Kedd délutántól vasárnap éjfélig csak akkor adhatnak le új rendelést a Mol nagykereskedelmi partnerei, ha meg tudják oldani az olajszállítást – derült ki a Mol partnereinek címzett leveléből, ami a Telexhez is eljutott.
A magyarországi ellátási helyzet kritikus: az importhiány és a pánikvásárlás nagyon komoly fuvarszervezési és ütemezési kihívást jelent számunkra
– írja az olajtársaság. Hozzátették: kevesebb üzemanyagot kell szétosztaniuk több partner és fogyasztó között, a kieső importot pedig a pozsonyi finomítóból kell pótolniuk, ami szintén igénybe veszi szállítási kapacitásaikat.
Bár a Mol azt írja, hogy a Dunai Finomítóban elhárították a korábbi műszaki problémákat, de ahhoz még idő kell, hogy elérjék a teljes gyártási kapacitást, és ugyanúgy tudjanak a logisztikával is számolni, mint a válság előtt.
Ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a már beérkezett, regisztrált megrendeléseket, és az ország minden pontjára tudjunk az alapvető működéshez szükséges üzemanyagot szállítani, átmeneti intézkedést kell bevezetnünk – írta a Mol, hozzátéve, hogy
kedd 17 óra és vasárnap éjfél között csak sajátszervezésű szállítással fogadnak be üzemanyag-rendeléseket.
Vagyis: a partnereknek, ha benzint akarnak, maguknak kell elmenniük érte. Legközelebb rendelést pedig hétfő éjféltől lehet leadni.
Mol: Még hetekbe telik, míg újra maximális kapacitással tud termelni a Dunai Finomító
A vállalat ügyvezető igazgatója szerint soha nem volt még ilyen rossz az ellátási helyzet, mint most. Az egyetlen megoldás továbbra is az, ha visszatér az üzemanyag-import az ársapka előtti szintre. De az import nagyrésze épp az ársapka miatt tűnt el az országból.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.