Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vagyis a bruttó minimálbér 2023-ban 230-235 ezer forint körül alakulhat.
Mostani várakozásaink szerint 15-17 százalékos minimálbér-emelés várható januártól
– jelentette ki az Indexnek Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön. A minimálbér, valamint a garantált bérminimum emeléséről jelenleg is zajlanak a tárgyalások.
Az államtitkár az Indexnek azt mondta, vannak olyan szakszervezetek, amik bőven húsz százalék feletti béremelést szeretnének, ez azonban szerinte irreális. „A munkáltatóktól 15 százalék alatti számokat hallottam, munkavállalói oldalról pedig 15 százalék felettit. Nagyjából ekörül látom az egyezséget, de ez teljességgel a partnerektől fog függeni” – mondta Czomba.
A kormány korábbi rendelete szerint 2022. január elsejétől a havi bruttó minimálbér összege 200 ezer forint, míg a garantált bérminimumé 260 ezer forint. Vagyis Czomba számítása alapján
2023-ban nagyjából 230-235 ezer forint körül alakulhat a bruttó minimálbér összege.
A minimálbér-tárgyalásokon a hvg360 elemzése szerint a hosszú távú megállapodás elérése lehet a kulcs, mivel egy lépésben a minimálbér-emelést jól rendezni gyakorlatilag lehetetlen.
Lehetetlen egy lépcsőben jól rendezni a minimálbér-emelést
A rohamosan emelkedő árak mellett a munkavállalók olyan jelentős béremelést szeretnének, amit a vállalkozások nem képesek teljesíteni. Hosszú távú megállapodás lehet a kulcs.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Már venni vagy bérelni sem lehet olyan 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi ingatlant hatósági jóváhagyás nélkül.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.