Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Közben megjelent a közlönyben is a rendelet.
A költségvetés biztosítja az emelt nyugdíjak kifizetéséhez szükséges havi 473 milliárd forintot – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály, miután Orbán Viktor kedd reggel bejelentette a nyugdíjak 15 százalékos emelését januártól.
Nyugdíjemelést jelentett be Orbán Viktor
A miniszterelnök szerint 2010 óta minden évben sikerült elérni a nyugdíjak értékének megőrzését.
A döntés azóta hivatalos, ugyanis a Magyar Közlönyben is megjelent a rendelet, miszerint az emelés minden nyugdíjszerű kifizetésre vonatkozik, és a decemberi, tehát a legutóbbi emelés utáni összeghez képest értendő.
Visszatérve a pénzügyminiszterre: Varga azt is elárulta, hogy a jövő évi nyugdíjkifizetések összege a 13. havi nyugdíjjal együtt eléri a 6150 milliárd forintot.
Mindez a tárcavezető szerint azt is jelenti, hogy 2010 óta 20 százalékkal javult a nyugdíjak vásárlóereje.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Bár a károk súlyosak és kiterjedtek, személyi sérülésről egyelőre nem érkezett hír.
A sürgősségi osztály korszerű, légtechnikával felszerelt műtőjét most raktárként használják.