Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ugyan sok részlet még várat magára, de már az EU és a magyar kormány közötti megegyezés első híreit is díjazták a piacok.
Gyors erősödésbe kezdett a forint kedd reggel, miután az éjszaka kiderült, hogy sikerült egyezségre jutni az EU és a magyar kormány vitájában. Előző este még 414,3 forintot ért egy euró, reggel fél kilencre 408,9-ig erősödött a forint. És innen van még hova, általában délelőtt 9 után indul csak be igazán aktívan a kereskedés. Azt is érdemes persze hozzátenni, hogy reggel még a napközbeninél kevesebb vevő és eladó is jobban meg tudja rángatni az árfolyamot, azaz a nagy következtetések levonásával még érdemes várni – kevéssel 9 óra előtt például már 410,4-nél járt az árfolyam –, de az első reakciókat azért egész jól mutatja, ami a devizapiacokon történik.
Megegyezés született Magyarország és az EU között
Sosem volt fontosabb Magyarországon az érthető és pontos tájékoztatás az Európai Unióról, mint most. Az EUrologus brüsszeli újságíró csapatának célja, hogy az Európai Unióval kapcsolatos hírekről és eseményekről közérthetően, pontosan és ha kell, kritikusan számoljon be, illetve elemzéseivel segítse az olvasót a tájékozódásban.
Pedig a pontos részletek még nem is mind ismertek, az EU részéről egy közlemény érkezett az este, a magyar kormány nevében Gulyás Gergely és Navracsics Tibor délelőtt tartanak sajtótájékoztatót a részletekről. Annyi már az első, éjszakai hírekből kiderült, hogy valószínűleg a korrupciós kockázatok miatt a Magyarországnak a kohéziós alapból szánt pénzek 65 százaléka, azaz 7,5 milliárd euró helyett az 55 százalékát fagyasztják be, a pénzek kifizetését azonban az eredetileg is tervezett komoly feltételrendszer teljesítéséhez kötik. A tagállamok azt is megállapították, hogy a magyar kormány sok korrekciós intézkedést vállalt, de ezek még mindig „jelentősen hiányosak”.
Azaz egyelőre nem úgy tűnik, hogy azonnali pénzeső hullik Magyarországra, de a devizapiacokon már azt is értékelték, hogy létezik egy egyezség, nem csak a teljes bizonytalanságban kell tervezni 2023-at.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.