Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy ingatlanvásárlás körül kezdett el vizsgálódni a hatóság Christian Lindner után.
A német szövetségi pénzügyminiszter parlamenti képviselői mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó kérelem benyújtását fontolgatja a berlini ügyészség. Az ügyészség korrupciós ügyekkel foglalkozó részlege szerint a mentelmi jog felfüggesztése rutinszerű lépés lenne, csak a hivatalos vizsgálat elindításához szükséges, nem jelenti azt, hogy megállapítják az úgynevezett kezdeti gyanút.
A hatóság a Der Spiegel októberi cikke alapján kezdett vizsgálódni Cristian Lindner egy ingatlanvásárlása után. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) vezetője a berlini Steglitz-Zehlendorf kerület egyik előkelő negyedében vásárolt családi házat, s ehhez hitelt vett fel egy karlsruhei központú magánbanktól. Pénzügyminiszterként, 2022 májusában köszöntőt írt a bank alapításának századik évfordulójára, ám a szövegben nem tért ki arra, hogy ő maga is az ügyfelei közé tartozik. Bő egy hónappal az ingatlanvásárlás után újabb hitelt vett fel ugyanonnan, aminek javára 450 ezer eurós jelzálogot jegyeztetett be az ingatlanra.
A pénzügyminiszter abban az esetben sérthetett törvényt, ha a második hitel összefüggött valahogyan a jubileumi köszöntővel. Jogtalan előny szerzésének, a bankkal szemben jogtalan előny biztosításának gyanújával indulhat nyomozás ellene.
Ügyvédje közölte, hogy a politikus jóval a miniszteri munka megkezdése, vagyis 2021 decembere előtt kezdett el ingatlana finanszírozásán dolgozni, egy rövid köszöntő pedig egy bank alapításának évfordulójára hozzátartozik a pénzügyminiszteri munkához.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.